HTML

Ágyban, párnák közt

Csak álmok és álmok..

Friss topikok

Linkblog

Furcsa álmom volt. Egy robotvilágban jártam, ahol minden annyira steril volt és műanyag. Emberek éltek, de robotok segítették őket, illetve utóbb már nem is segítették, hanem saját hatalomra törtek. Az emberek kevesen voltak, a helyszín leginkább az M3 kivezetőjére hasonlított, de szinte alig volt forgalom, a levegőben gépek cikáztak és plasztikhatású műanyag volt a táj. A dombon kis ház állt, két szobával, avítt faajtóval, kandallóval. A falon volt egy kis doboz - a robotvezérlő központ fő irányítóegysége. A gyermekkori jóbarátom is ott volt mint fő irányító és épp a robotok hatalmának megtörésére készült. Nem lehetett olyan egyszerűen kikapcsolni őket, a folyamat az indítástól számított két órán keresztül tartott és megszakítható volt. Erről tudtak roboték is, és aktívan próbálkoztak. Mi elbarikádoztuk magunkat a házban és harcoltunk, miközben az órát lestük. Apróbb dögök még a kandallón keresztül is jöttek, úgy kellett félrerugdosni őket. Nem tudom mi lett az eredménye, mert képváltás volt (vagy filmszakadás) és én egy kedves ismerőssel készültem moziba, amikor egy másik hölgyismerős hívott, hogy töltsünk együtt egy pásztorórát. Ez a dilemma, hisz akkor is jól éreztem magam valakivel, de akartam is a légyottot is a másikkal. Próbáltam olyan kifogást találni, ami nem égeti fel mögöttem a hidakat. Nem volt jó érzés..

Címkék: álom álmok

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://alompor.blog.hu/api/trackback/id/tr532034748

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása